Az iskolai könyvtár rövid története
1987-ben indult a
könyvtártörténet az iskolánkban. Mindössze néhány száz kötettel
kezdtünk egy tanteremben, zárt szekrényben. Majd önálló helyiséget
kapott, amit azonban átalakítottak tanári szobának, s így a könyvtár
költözött. A működésének harmadik esztendejében került egy földszinti tornaöltözőbe, amely egyáltalán nem volt ideális hely, hiszen mindössze harminc négyzetméteres volt. Ám ezen kicsi helyiség ellenére is a könyvtárban mindig történt valami. Néha a falakat kitágítva a tantermekre, de számos országos és nemzetközi versenyre való felkészülés bölcsőhelye volt.
A kötetszám nem fejlődött dinamikusan, hiszen a könyvtárfejlesztés anyagi lehetőségei az évek során egyre inkább beszűkültek.
Az állomány némi gyarapodását jelentette a Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Intézet könyvtárából kapott néhány kötet, illetve 1998-ban és 1999-ben a tartós tankönyvekre és segédkönyvekre fordítható összeg.
2001 több szempontból is fordulópontot jelentett a könyvtár életében:
Végre új helyet kapott az iskola emeletén egy szertárhelyiséggel együtt. Alkalmassá vált egy osztály fogadására, a könyvek méltó elhelyezésére.
2001-ben óriási segítség volt a Hajdú-Bihar Megyei Közoktatásfejlesztési Közalapítványtól elnyert összeg, melyből az állományt gyarapíthattuk. 2002-ben ugyanezen pályázati lehetőséggel a könyvtár bútorzatát, informatikai eszközeit korszerűsíthettük.
2004-ben az Angyalföld Téri Általános Iskola megszűnt és beolvadt a Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézménybe. Ez azt is jelentette, hogy a könyvtár két helyen, két külön épületben működött. 2005 decemberétől a Vörösmarty Általános Iskola épületében lévő kis könyvtár állománya átkerült a nagy könyvtárba, vagyis megkezdődött a két állomány egybe fésülése.
A könyvtár amellett, hogy a hagyományos könyvtári szolgáltatást végzi, a különböző programok szervezésével is aktív részese az iskola életének, arculatának alakítója, országos és hazai sikerek kovácsolója: Odyssey of the Mind, Alkoss kéket, Kihívás, Comenius program stb., kiadványok szerkesztése, vetélkedők, kiállítások szervezése, az Iskolai Könyvtári Világnap hazai elindítása.
Az iskola könyvtárosa, Seressné Barta Ibolya kezdettől fogva vezeti az iskolai könyvtárat, 2001 szeptembere óta főállású könyvtárosként. Főiskolai könyvtáros és egyetemi informatikus könyvtáros, könyvtárostanár végzettséggel rendelkezik. Hajdú-Bihar megye iskolai könyvtári szaktanácsadója volt, jelenleg szakértő, tankönyvszerző
Felhívások
Események
A könyvtár térképe
Virtuális séta a könyvtárban




