Galéria

     


Röplabda a Vörösmartyban

Az idei évben is lehetőség  nyílik arra, hogy a játékot és a labdát szerető gyerekek iskolánkban röplabdázzanak.

A röplabdázás, mint minden sport, a rendszerességre, a fegyelemre, a küzdeni tudásra tanít meg. Emellett pozitív közösségi élményt ad, a pillanatnyi érintések miatt gyorsítja a reakciót és általában a gondolkodást, kifejezetten hasznos a szabadidő helyes eltöltését illetően.

Sokan féltik gyermekeiket a test-test elleni küzdelemtől és a sportsérülésektől. A röplabda erre kínál megoldást. Megvan az az előnye, hogy – mivel egy háló két oldalán játsszák –, test-test elleni küzdelemre nem kerül sor, így jelentősen kevesebb a sérülésveszély.

Szeretnénk, ha ez a szép csapatjáték kedvelt szabadidős tevékenység lenne iskolánkban, és reméljük, hogy akik ezt a sportágat választják, hamar sikerélményeket is szereznek.

A gyerekek már első osztályos korukban elkezdhetnek röplabda-edzésekre járni. Ebben az életkorban a labdás ügyesség fejlesztése, az alapérintések oktatása, a játékszabályok ismertetése, előkészítő mozgások, az életkornak megfelelő fizikai képességfejlesztés és rengeteg játék jellemzi a foglalkozásokat. Harmadikos korukban már versenyeken is szeretnénk indítani tanulóinkat.

A 11-12 éves gyerekeknek már – a fizikai képességfejlesztésen és a technikai elemek tökéletesítésén túl – csapattaktikákat is tanítunk. Szeretnénk, ha minél változatosabb kupákon, bajnokságokon vehetnénk részt.

A 13-14 éves tanulók az előbbi feladatok gyakorlásán kívül a különböző játékrendszerek ismeretét tanulják, és a specializált szerepkörök (feladó, középjátékos, szélső ütő, libero) feladatait is elsajátítják. A korosztályos csapatot több versenyen elindítjuk, ezenkívül évente edzőtáborozunk és több külföldi tornán is szerepelünk.

Az általános iskola elvégzése után a játékosok az Eötvös DSE-ben folytathatják sport-pályafutásukat.

A korcsoportokat – a gyerekek más feladataival koordinált terhelhetőség határain belül – felfelé is versenyeztetjük.

Rengeteg szépet és jót lehetne még erről a gyönyörű játékról írni, de inkább azt javasoljuk, hogy akik kíváncsiak rá, látogassanak el a tornaterembe és próbálják ki a játékot!

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ A KÖVETKEZŐ HONLAPOKON TALÁLHATÓ

DSE: http://eotvosvolley.fw.hu

Hajdú-Bihar Megyei Röplabda Szövetség: http://hajduvolley.fw.hu
 
Eötvös Kupa: http://eotvoscup.fw.hu

Az Eötvös Kupa története: http://historyeotvoscup.fw.hu

Eötvös Kupa média-megjelenései: http://ekmedia.fw.hu


2020/2021es tanév

2021. március 9.

Közeleg a 25. Eötvös Kupa




2021. augusztus 18-23. között immár a 25. Eötvös Kupa nemzetközi röplabdatornára kerül sor. Eddig 5 földrész 55 országából érkeztek játékosok a versenyre, többek között igen távoli országokból, például az Amerikai Egyesült Államokból, Chiléből, az Egyesült Arab Emírségekből, Finnországból, Ghánából, Grúziából, Indiából, Izraelből, Japánból, Katarból, Kazahsztánból, Kenyából, Kínából, Koszovóból, Nigériából, Pakisztánból, Oroszországból, Tajvanról, Tunéziából, Vanuatuból, Vietnamból, Zimbabwéből, stb.

A nagyhírű verseny lebonyolításába idén is bekapcsolódik intézményünk, sok szülő és pedagógus segíti a program minél színvonalasabb lebonyolítását. Az elmúlt évekhez hasonlóan tanulóink ismét szerepelnek is a versenyen, mind a teremröplabda, mind a strandröplabda pályákon szerencsét próbálnak, teremben az alábbi csapat.




2020. december 13.
 
Jó tanulókat, jó sportolókat díjazott az Eötvös DSE. Az eseményről készült cikkek itt olvashatók. 1. 2.

2019/2020-as tanév

2020. március 21.

A Debreceni Sportélet oldalán jelent meg Szombathy András: "szép jövő vár Pannára" című cikk.

A cikk itt olvasható, innen letölthető.

2020. február 26.

A Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskolában a DSZC-Eötvös DSE NB I.-es felnőtt csapatának játékosai egy rövid röplabda-bemutatót tartottak, majd tréfás váltóversenyre került sor. A csapatokban vegyesen szerepeltek az Eötvös DSE játékosai, a Debreceni Reménysugár Gyermekotthon gondozottjai és a Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói. A teljes cikk itt olvasható.




LE PETIT MIKULÁS KUPA



Vasárnap került megrendezésre az Eötvös Kupa nemzetközi röplabdatorna „kistestvére”, ezúttal Le Petit Mikulás Kupa néven.


A 2006-ban és azután születetteknek kiírt versenyre a hazaiakon kívül Romániából, Szerbiából és Szlovákiából érkeztek csapatok.

A csoportküzdelmek után úgy tűnt, hogy a hazai csapatoknak nem sok babér terem, hiszen mindhárom csoportban határon túli együttes végzett az élen: az LPS Bihorul Oradea (Románia), a Miroslav Antic Általános Iskola (Szerbia) és a Bodrogszerdahelyi Alapiskola (Szlovákia).

A keresztjátékok során nagy meglepetésre a Kamilla Terápiás és Diáksport Egyesület (Balmazújváros) legyőzte a nagyváradi sportiskolásokat, iskolánk csapata pedig palicsi testvériskolájuk ellen diadalmaskodott. Egyedül a bodrogszerdahelyieknek sikerült csoportgyőztesként a legjobb három közé jutniuk, ők azonban ott sem találtak legyőzőre, így veretlenül lettek tornagyőztesek. A Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és AMI eddigi legnagyobb röplabdás sikereként és legjobb hazai együttesként szerezte meg a második helyet. GRATULÁLUNK!
A torna végeredménye:
1. Bodrogszerdahelyi Alapiskola (Szlovákia)
2. Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és AMI
3. Kamilla Terápiás és Diáksport Egyesület (Balmazújváros)
4. LPS Bihorul Oradea (Románia)
5. Bárdos Lajos Általános Iskola, Hajdúszoboszló „A” csapat
6. Miroslav Antic Általános Iskola, Palics (Szerbia)
7. Bárdos Lajos Általános Iskola, Hajdúszoboszló „B” csapat
8. Eötvös DSE
9. Debreceni Bolyai János Általános Iskola és AMI
A torna szervezőinek jóvoltából ezúttal is minden résztvevő ajándékcsomagot kapott, amelyet az Eötvös DSE NB I-es játékosai, a néhány éve még Mikulás Kupán szereplő Kovács Anett és Fehérvári Vivien adtak át edzőjük, Szombathy András intézményvezető társaságában, aki egyben a Hajdú-Bihar Megyei Röplabda Szövetség elnöke is.

Mikulas kupa 2019



 

2018/2019-es tanév

Az Eötvös Kupa nemzetközi röplabdatornán szerepeltek tanulóink

Az Eötvös Kupa nemzetközi röplabdatornán az idei évig 5 földrész 46 országából érkeztek játékosok, de ez a szám a verseny ideje alatt emelkedett. A nagyhírű verseny lebonyolításába idén is bekapcsolódott intézményünk, sok szülő és pedagógus segítette a program minél színvonalasabb lebonyolítását. A tavalyi évhez hasonlóink tanulóink is játszottak a versenyen, mind a teremröplabda, mind a strandröplabda pályákon szerencsét próbáltak.

A strandröplabda Eötvös Kupán algériai, bolgár, finn, macedón, orosz, román, szlovák, és természetesen több magyar páros is játszott. Köztük iskolánk több párosa is, akik közül az idén a legszebb eredményt Bihari Janka Zsanett és Varga Boglárka Regina érték el, akik az U12-es kategóriában a 9-12. helyen végeztek. A teremröplabda Eötvös Kupán idén a 2000-ben és azután születettek versenyezhettek, a mi játékosaink minimum 6 évvel fiatalabbak voltak a megengedettnél. Érkeztek együttesek a strandröplabdánál felsorolt országokon kívül Hollandiából, Máltáról, Kínából, Szerbiából, stb.

Gratulálunk a játékosoknak és felkészítőinek Bencsik Andrásné Kati néninek és Varga Tibi bácsinak!



Örülünk, hogy iskolánk tanulói bekapcsolódtak ebbe a nagy hagyományokkal rendelkező nemzetközi versenybe. Reméljük jövő augusztusban még többen próbálnak szerencsét. Képek

2017/2018-as tanév


Zsinórlabda bajnokság 2018. júniusában

A hunvolley.hu oldalán jelent meg a tudósítás az eseményről. Ezen a linken értheő el.


Jó tanuló, jó sportoló


2018. január 24-én az Újkerti Közösségi Ház Delta mozitermében került sor az Eötvös DSE 2016/2017-es tanévben a sportban és a tanulásban is jeleskedő játékosainak díjazására.
4. Csík Viktória, Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és AMI, 5,0
7. Kovács Fanni Virág, Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és AMI, 5,0
12. Tatár Adrienn, Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és AMI, 5,0


Tudósítások az eseményről: 1. 2. 3. 4. 5. 6.

 

Idén ismét szerepelnek iskolánk csapatai az Eötvös Kupa nemzetközi röplabda tornán

Az Eötvös Kupa eddigi története során 5 földrész 46 országából érkeztek játékosok. A tavalyi torna mindkét válfajába bekapcsolódtak iskolánk tanulói. A teremröplabda küzdelmeiben diákjaink 32 csapat közül a 24. helyet szerezték meg. Ez azért szép eredmény, mert a mi játékosaink minimum 6 évvel fiatalabbak voltak a megengedettnél. Érkeztek együttesek a 2017. évi teremröplabda versenyre pl. Finnországból, Máltáról, Fehéroroszországból, Kínából, stb. Gratulálunk a csapatnak és felkészítőjének Bencsik Andrásné Kati néninek!



A strandröplabda Eötvös Kupán többek között Ausztrália és Óceánia képviseletében Vanuaturól egy válogatott strandröplabda páros érkezett, így immár 5 kontinens játékosai szerepeltek a tornán. A Vanuatu Röplabda Szövetség elnöke, Debbie Masauvakalo személyesen tisztelte meg jelenlétével a rendezvényt, sőt iskolánk Galiba Fesztiválja készült virágkocsija mellett is készült közös kép velük és intézményünk igazgatójával.



A strandröplabda Eötvös Kupán a vanuatui pároson kívül fehérorosz, macedón, nigériai, román, szerb, ukrán és természetesen több magyar páros is játszott. Köztük iskolánk tanulói Szász Nelli és Tarjáni Zsófia, akik az U12-es kategóriában a 9-12. helyen végeztek. Náluk is nagyobb bravúrt hajtott végre a Csík Viktória – Tatár Adrienn páros, akik a 16 kettős közül az előkelő 7-8. helyet szerezték meg.






A játékosoknak nagy öröm volt híres válogatott sportolók mellett játszani. A képen az U20-as kategóriában győztes vanuatui páros. Örülünk, hogy iskolánk tanulói bekapcsolódtak ebbe a nagy hagyományokkal rendelkező nemzetközi versenybe. Idén ismét indulnak iskolánk csapatai a terem és a strandröplabda Eötvös Kupán is. 

Pedagógiai Programunk, munkatervünk és rendezvénytervünk is tartalmazza immár a programot. 

Kapcsolódó honlapok: 
A verseny honlapja: http://eotvoscup.fw.hu 
Az Eötvös Kupa története: http://historyeotvoscup.fw.hu 
Az Eötvös Kupa média-megjelenései: http://ekmedia.fw.hu